Termékek
keresésmenumenumenu
lego logo
LEGO® készletek
Figurák, ajándékok LEGO® elemek Ajánlott termékek Újdonságok
(+36) 20 242 8992
0 
0 
theme

The LEGO® Story

The LEGO® Story - Animációs film

1932-ben Ole Kirk Christiansen asztalosmester megalapította vállalkozását Billund községben (Dánia). A cég fajátékokat gyártott és két évvel később vette fel a „LEGO” nevet. 1947 után kezdett a ma is ismert műanyagból játékokat készíteni pénzügyi okokból. A játék legfőbb újdonsága az volt, hogy a többnyire négyszögletes építőelemek tetején „bütykök” helyezkedtek el, aljuk pedig lyukas volt. Ezzel az eljárással az egészen kis gyermekek is könnyen össze tudták őket nyomni, épp annyira, hogy ne essenek szét, de könnyen szét lehessen őket szedni. A korai időkben a szállítmányok legtöbbje visszatért, a helyi gyártósorok bezártak; az emberek úgy gondolták, hogy a műanyag játékok sohasem tudják felváltani a fából készülteket. 1954-ben az alapító fia, Godtfred Christiansen lett a LEGO igazgatóhelyettese. Az ő javaslatára vizsgálták felül az akkor még problémás, gyakran nehezen kapcsolódó rendszert. 1958-ban született meg az igazi LEGO, aminek a minőségével már elégedett lehetett mind a vásárló, mind a gyártó. Sikerességét bizonyítja, hogy 50 év után az akkori elemekkel a ma gyártottak is kompatibilisek. Közben nyílt egy csomagoló és összeszerelő üzem Svájcban, és egy üzem Jutlandban, ahol a LEGO gumiabroncsokat gyártják. A „Light & Sound” („fény és hang”) készletek 1986-ban jelentek meg, ezekhez elemtartó, lámpák, szirénák és egyéb hangkeltők tartoztak, melyek segítségével újabb részletekkel bővíthettük LEGO alkotásainkat. Brazíliában is ebben az évben nyílt meg egy LEGO gyár. 1970-re a dániai székhelyű cégnél több mint 900 alkalmazott dolgozott. A következő évtizedek jelentős bővülést és új kihívásokat hoztak mind a játékgyártás, mint a marketing területén. A lányokat először 1971-ben, a babaházak megjelenésekor célozták meg. 1972-ben a közlekedési lehetőségek is kibővültek a vízen úszó hajótestek megjelenésével. Két évvel később az Amerikai Egyesült Államokban nyílt gyáregység. 1990-ben a LEGO cég bekerült a tíz legnagyobb játékgyártó közé, egyetlen európai cégként.


2017 március 27.